KERESD A NŐT


Miről ismerszik meg a lelki társ?

  • 2020. június 06.

Nem olyan nehéz valamiféle kötődést felfedezni egy másik emberrel. De az rettenetesen ritka, amikor úgy érezzük, hogy lelkünk pont lefedi a másikét, és nem kellenek szavak ahhoz, hogy kiismerjük egymást. Ez a különleges kapcsolódás csak párszor történik meg életünk során, ha egyáltalán vagyunk ilyen szerencsések.

olvass tovább

Súlyos árat fizethetnek, ha erre nem figyelnek az újranyitott üzletek

  • 2020. június 03.

A járványhelyzet lecsengésével és a korlátozások részleges feloldásával egyre több cég dönt az újranyitás mellett. Az otthonmaradás és a szociális távolságtartás azonban maradandó változásokat hozott a vásárlói magatartásban. Több nemzetközi kutatás is rámutatott, hogy a fogyasztók sokkal óvatosabban közelítenek a nem létfontosságú üzletekhez, és ha lehet, elkerülik azokat a helyeket, ahol tömeg alakulhat ki. A vevőkiszolgálásban is izgalmas időszak következik: most nemcsak az udvariasabb, felkészültebb és kedvesebb személyzet, hanem az alapvető biztonságérzet megteremtése lesz a döntő – hívja fel a figyelmet az ügyfélélmény menedzsmenttel foglalkozó ClientFirst Consulting szakértője.

olvass tovább

Az ezerarcú depresszió

  • 2020. június 02.

Napjainkban már népbetegségnek számító jelenség. Az elidegenedés és az egymás mellett élés hatalmas kapukat nyitott számára. Az időben felismert jelek és kezelésük akár életet is menthetnek, ezért nagyon jó, ha odafigyelünk rájuk.

olvass tovább

Mérgező magatartásformák, melyeket jobb lenne elhagyni

  • 2020. május 31.

Ha belekerülünk a negativitás spiráljába, sokszor észre se vesszük, hogy úgy viselkedünk, mintha ki sem akarnánk kavarodni belőle. Egyszerűen elfogadjuk, hogy most nem jó, hogy a mérgező gondolatoknak létjogosultságuk van a fejünkben és felesleges erőfeszítést tennünk azért, hogy kiűzzük őket onnan. Pedig lehet ezt máshogy is. Van pár dolog, ami ismerős lesz neked, ha te is azt érzed néha, hogy mintha a saját boldogságod útjába furakodnál.

olvass tovább

Egy mentálisan erős ember jellemzői

  • 2020. május 31.

Manapság semmi sem biztos, minden percben teljesen természetes a bizonytalanság érzése. Ebben a világban nem lehet hátrányként említeni a mentális erőt. Ha az alábbiak igazak rád, nagy valószínűséggel erősebb vagy mentálisan az átlagnál.

olvass tovább

7 dolog, ami miatt tiniként halálra izgultam magam, manapság pedig már csak nevetek rajta

Kétségtelen, hogy az ember jelleme és a világhoz való hozzáállása folyamatosan változik, és természetesen minden életszakasznak megvannak a maga jellemző tulajdonságai, a legnagyobb vágyai és a legnagyobb félelmei is. A tinikorom meglehetősen nagyfokú arroganciával és hiúsággal volt fűszerezve, miközben mégis azon aggódtam, hogy vajon milyennek láthatnak mások, és próbáltam mindig tökéletes lenni, amiből az következett, hogy folyamatosan idióta dolgokon aggódtam. Szerencsére ezek ma már cseppet sem érdekelnek... pedig néha azért lehet, hogy kellene!

olvass tovább

A párkapcsolatot fejleszteni kell. Így lehettek boldogabbak.

  • 2020. május 28.

A párkapcsolat a világ egyik legbonyolultabb dolga. Aki azt állítja, hogy minden mindig pofonegyszerű, ha azzal a személlyel vagy, akivel lenned kell: hazudik. Néha bizony piszok nehéz tud lenni – néhány pontban összegyűjtöttük, hogy hogyan tudjátok átvészelni ezeket az időket.

olvass tovább

Az elpazarolt pillanatokért

Végtelen idő. Sokan ezt gondoljuk, amikor az életünkre tekintünk. Elképzeljük az áloméletet. A tökéletes időbeosztást arra, hogy mikor, mi fog történni. Megtervezzük nagyjából azt, hogy mikor lesz családunk, mikor házasodunk meg, mikor vállalunk gyereket, mikor utazgatunk és mikor szánunk időt arra, hogy élvezzük csak a szabadságunkat.

olvass tovább