Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





6 film, amiért érdemes moziba menni augusztusban

Úgy gondoljuk, hogy már a sötét, klimatizált moziterem is éppen elég érv lehet ahhoz, hogy a széles vászon elé üljünk ebben a forróságban. Azonban azért, hogy valóban jó élmény legyen, összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek mindenképpen megérdemlik, hogy szervezzünk egy mozis estét augusztusban.

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj crop topokat

Javában tombol a kánikula, és ha minden jól megy, akkor még minimum másfél hónapig élvezhetjük a nyári időjárás előnyeit. Mi más lehetne az egyik kedvenc ruhadarabunk ebben a szezonban, mint a crop top, hiszen kényelmes, ha ügyesen kombináljuk más darabokkal, akkor kifejezetten stílusos, ráadásul egészen biztos, hogy nem fogunk benne meggyulladni.

olvass tovább

Stílusiskola: elő a meghökkentő táskákkal!

Ugye mindenki emlékszik a jelenetre, amikor Carrie egy kövekkel kirakott kacsás táskát kapott Mr. Bigtől? Nos, mostanában biztosan nagyobb örömmel fogadná a Szex és New York szereplője az ajándékot, ugyanis ismét egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a furábbnál furább formájú táskák, össze is gyűjtöttük a kedvenceinket!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj nyáron pólóruhákat

Ha nincs kedved túlbonyolítani a nyári szettedet, akkor ennél egyszerűbb megoldást keresve sem találhatsz, ugyanis gyakorlatilag egyetlen egy ruhadarabot kell felvenned, azonban a megfelelő kiegészítőknek köszönhetően mégis stílusos lehet a megjelenésed. Mutatjuk is, hogy hogyan érdemes pólóruhákat viselni idén nyáron!

olvass tovább

10 kép, ami bizonyítja, hogy Benedict Cumberbatch irtó szexi

Benedict Cumberbatch hamar a rajongók kedvence lett, amikor a furcsa, ám zseniális Sherlock Holmes-t formálta meg tökéletesen a BBC sorozatában. Filmes szerepei mellett számtalanszor hallhatjuk szinkronhangként, ugyanis például a Hobbit-filmekben kölcsönözte hangját Sauron és Smaug számára. Az angol színész karakteres arca és fantasztikus kisugárzása mellett sem mehetünk el szó nélkül, ráadásul a mai napon ünnepli a 43. születésnapját, így most róla állítottunk össze egy galériát!

olvass tovább

6 dolog, amiről könnyű felismerni egy igazi úriembert

A lovagiasság korántsem nevezhető ósdinak, sok férfiból azonban sajnos kihalni látszik (persze ebben az esetben is, mint mindig, tisztelet a kivételnek). Az igaz, hogy haladnunk kell a korral, és a szokások is folyamatosan változnak, ám vannak dolgok, amelyek kortalanok, éppen ezért a 21. században sem árt odafigyelnünk egy olyan tulajdonságra, amely tulajdonképpen a tisztelet kifejezési formája.

olvass tovább